A világ minden táján - így Magyarországon is - ősidők óta vannak a naptári évhez kapcsolódó népszokások, melyeket országonként, sőt országrészenként más és más hagyományok alapján ünnepelnek meg. A Karácsony és az Újév közeledtével most az ezekhez kapcsolódó népszokásokat elevenítjük fel.
A karácsony nem áll egymagában a téli ünnepek között az idők folyamán egész ünnepsor épült köré. Ezek a szokások nem voltak mindig egyformák, az évszázadok során nagyon sokat változtak. Ma a karácsonyfa-állítás és az ajándékozás áll a középpontban - ez utóbbi a régi rómaiaknál még újévkor volt szokás, később tevődött át karácsonyra. A karácsonyfa állítás közel sem olyan régi eredetű, mit sokan gondolják. Az biztos, hogy a 17. században, Németországban terjedt el először. A hagyomány szerint Luther Márton, a reformáció nagy alakja állított először gyermekeinek karácsonyfát. Magyarországi megjelenésével kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Báró Podmaniczky Frigyes emlékirataiban azt írja, hogy gyermekkorában (1825 körül) egy osztrák nőrokona (más források szerint az édesanyja) állított ilyet és tőlük terjedt el országszerte. Más források azt állítják, hogy Brunswick Teréz, az első magyarországi óvoda megalapítója, a nagy zeneszerző, Beethoven kedvese állította az első fát 1824-ben. Az biztos, hogy nálunk csak a XIX. század második felében kezdett igazán elterjedni ez a szokás, elsősorban a bécsi udvar ösztönzésére, főleg a nemesi családoknál. Csak a század végén került a karácsonyfa a módosabb polgárok és a tehetősebb gazdák házába, akik követni akarták a "felsőbb réteg" szokásait.
Általánossá csak a XX. század harmincas éveitől vált, ekkor már minden népréteg körében elterjedt. Az ünnepek velejárója az ajándékozás, de régen ez sem a karácsonyhoz kötődött. Az elterjedt hiedelem szerint az ajándékot földöntúli lény hozza. A XVI. századtól német területen terjedt el a Mikulás, akinek a naptár szerint december 6-án van az ünnepnapja. Szent Miklós püspök a középkorban népszerű szent volt, aki a szegényekkel és a gyermekekkel tett jót, s ezért lett az ő napja az ajándékozó jóság ünnepe. A hosszú szakállú Mikulás prémes kabátot, süveget, csizmát visel, sokszor krampuszok kíséretében érkezik és ajándékot hagy az előre kikészített cipőben. A Mikulást a német protestantizmus korában, az 1600-as évek elején szorította ki a Kisjézus vagy Jézuska. Nálunk ma mind a két megemlékezés "érvényben" van.
A karácsony ünnepi eseményei között igen fontos szerepe van az ünnepélyes étkezésnek, főként a karácsonyi vacsorának. Az ételek fogyasztását helyi és általánosan elterjedt hagyományok írták és írják elő ma is sok helyen. Az ilyenkor fogyasztható ételek legnagyobb része a hiedelmek szerint ugyanis varázserejű és jóslásokra alkalmas volt. Mákos tésztát enni jó házasságot jelentett, a hüvelyesek (bab, lencse) gazdagságot, jó termést, az együtt elfogyasztott alma a család összetartozását, együtt maradását biztosította. A dióból jövendölni tudtak, ki lesz beteg a jövő évben. A fokhagyma mézzel való fogyasztása az elkövetkezendő évre egészséget biztosított. A karácsonyi asztal elmaradhatatlan étele a hal Ez városi hagyomány és bécsi eredetű. A halnak egyébként a magyar hagyományokban jósló jelentése is van: a halpénz, a halpikkely sok pénzt jelent. A hal gyors mozgása miatt is került az év végi ünnepi étrendbe - ahogy előrehalad a vízben, úgy haladjon a család is előre az új esztendőben. Régen a jellegzetes karácsonyi húsétel mindig disznóból készült. Ennek az volt a magyarázata, hogy a disznó előretúr, s fogyasztása a jövő évben jó előrehaladást, fejlődést jelentett. ezzel szemben szárnyas egyáltalán nem kerülhetett az asztalra, mert a szárnyas, a tyúk hátrakapar és ez rossz előjel évkezdetekor. Az utánzás és a szokások átvétele azonban erősebbnek bizonyult a hagyományosnál. Napjainkban az angoloktól átvett szokás nyomán már a pulyka is kedvelt karácsonyi étel. Az angoloknál a karácsonyi puding, nálunk a kalács mellett a diós és mákos bejgli a kedvenc karácsonyi édesség. Mézeskalácsból is készül kínálnivaló, ez ráadásul karácsonyfadísznek is kiváló.
Feltétlenül meg kell emlékeznünk a legismertebb karácsonyi népszokásról a betlehemezésről. Ez a dramatikus játék már régóta része az ünnepeknek, amelyet eredetileg a templomokban vagy előtte adtak elő, s bemutatja Jézus születésének fontosabb eseményeit. Gyakran valódi állatok is szerepeltek az előadásban, a gyermek Jézust pedig igazi kisbabával játszották. Ez a szokás idővel elszakadt a templomoktól és számos változatban, népszokásként élt tovább. A betlehem templomalakú, fából vagy favázra kartonpapírból készült házikó, benne a születés jeleneteinek kellékei, az egykori templomi barlangok későbbi másai. Maga a templom rendszerint a helybéli templomot ábrázolja, belsejét gyertya világítja, falaira színes szentképecskék vannak ragasztva. A betlehem belső kellékeit, alakjait (állatait) itt-ott maguk a szereplők készítik fából, de a falusi vásárokon agyagból készen is megvehetők. Sok népdal és vers szól a karácsony megünnepléséről, mi József Attila Betlehemi Királyok című versének részletével búcsúzunk:
Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád.
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.
